Kicsit megkésett élménybeszámoló, a 2003 csóri GPS versenyrõl.

Évekkel ezelõtt megkérdezte volna valaki tõlünk, hogy mi a pünkösd hétvégi elfoglaltságunk, rögtön rávágtam: Somogybabod!!! 15 évi folyamatos off-road fesztiválozást hagytam fel a Csóri versenyért és nem bántam meg!!

Minthogy már 1 éve boldog és megelégedett tulajdonosai vagyunk egy MAGELLAN 330 GPS készüléknek, már ideje volt, hogy egy nagyszerû versenyen megméressük magunkat, kocsinkat és megcsillogtassuk GPS tudásunkat.

A GPS pontkereséssel már 1 éve megismerkedtünk, igaz versenyen kívül, amikor felkértek, hogy a tavalyi rendezvény pontjait szedjük össze, ez kellemes hétvégi kikapcsolódás, kirándulás volt, az autóval pár métere ráközelítettünk a pontra, amit már messzirõl kiszúrtunk, kiszállás, kevés túrás a bokor alatt, siker, beszállás és irány a következõ pont. Már akkor eldöntöttük, hogy ezt élesben is ki kell próbálnunk és nem is tûnt olyan nagy erõfeszítésnek.

Egy héttel a verseny elõtt egy laza kirándulást tettünk a környéken nem titkolva avval a szándékkal, hogy felelevenítsük és némileg feltérképezzük a rendezvény helyszínét, tudvalevõleg, hogy a területen igen sok járhatatlan "völgy" és szurdok teszi lehetetlenné a toronyiránti közlekedést. Nagyon sokszor kényszerû kerülõket kell tenni ahhoz, hogy eljussunk egyik ponttól a másikig, ami a légvonalban csak 100 méter, de valóságban kilométeres kitérõvel lehet csak eljutni. Tökéletes választás egy GPS verseny helyszínéhez!!!

Péntek kora este érkeztünk a Baglyas-hegy nyugati ormához, ahol már szép számmal táborozó GPS-es és trophy csapatokba botlottunk. Táborverés, tûzgyújtás, szalonnasütés, vacsorázás, közben fel elevenedtek a régi közös élmények, amit jó pár dobozos sör elfogyasztása után, némileg ki is színezõdtek. És gyönyörködtünk a pazar és leírhatatlan, panorámában, ami a hegytetõrõl tárult a szemünk elé. Közben még fél füllel meghallgattuk Aigner Sziszi meteorológusunk idõjárás jelentését, amiben évszázados rekord meleget ígért. Örömmel nyugtázzuk hogy mi erre is felkészültünk, és könnyítet, ruházatott csomagoltunk, otthon hagyva túrabakancsot, sportcipõre és "kismakkos" félcipõre váltottuk, hosszú nadrágot rövid sortra cseréltük, hûtõ táskába betáraztunk.

Reggel 8-órakor, mint felbolydult méhkas lázasan készülõdõt mindenki a maga módján. A szervezõk számító gépeiket bûvölték, és azon igyekeztek, hogy minden indulónak feltöltsék a koordináta pontokat a GPS-ére. Egyes résztvevõk, már tervezgették útvonalukat.
Térképek, laptopok és több ismeretlen kütyü, kábelrengeteg társaságában görnyedeztek, állogatták, szerelgették készülékeiket, mint hogy mi efféle segédeszközökkel nem rendelkeztünk, csak külsõ szemlélõi voltunk a nagyok rituális készülõdéseinek. Esélytelenek nyugalmával egy bõséges reggelizésbe menekültünk, egy utolsó bízató simogatással ösztökéltük GAZ 69 autónkat, ami már 40-éves korát meghazudtolva, hónapok óta hibátlanul, és megbízhatóan, szolgálta minden napi megpróbáltatásokat.

9 órakor a bázis megbolydult és a kalandvágyó GPS pontvadászok egyre többen hagyták el a tábor területét. Minthogy útvonal tervünk nem volt, és térképünk, sem amit Guttman Zolitól szeretünk, volna beszerezni, a rajt elõtt 20 perccel, de õ annyira versenylázban éget, hogy már nem volt hajlandó pár perc idõt szánni ránk, így az üzlet nem jöhetett létre. (pedig az egyik Internet fórumon nagyon reklámozta magát) így aztán nagy felfedezõnek érezhettük magunkat egy szál GPS-ünkel, és a szervezõk által biztosított "vak" térképpel.

Elképzelésünk és stratégiánk nem lévén, megindultunk abba az irányba amerre a többség útnak eredt. Az elsõ ponttal nem is volt semmi problémánk, messzirõl jól észrevehetõ jól megközelíthetõ pont volt a hegytetõn lévõ rádióállomástól nem messze. Ezen felbuzdulva többségtõl eltérõen, akik egy földúton indultak tova, "off-road-osok vagyunk vagy mi a szösz" felkiáltással mi egy 500-m mutató pont után eredtünk torony iránt. Nem kis meglepetésünkre, néha, néha el, eltûnt a GAZ eleje megmagyarázatlanul oda került gödörben, árkokban a sík területnek látszó réten. Stratégián váltani kellet, nehogy idõ elõtt széjjelszakítsuk az autónkat, és át ne küldjük a Szibériai vadászmezõkre, igyekeztünk a lehetõ legtöbbet, szégyenszemre, az úton maradni.

Következõ pontoknál beigazolódott a megérzésünk hogy a szervezõk úgy helyezték ki a pontokat, hogy az autóval csak megközelíteni lehessen azokat. Amit a GPS legközelebbinek mutatott csak több száz méteres kerülõvel, érhettük csak el. A vak térkép szerint több pont a polipszerûen szétágazó hegy nyúlványok tetejérõl lehetett megközelíteni, a többi csapat is ott bolyongott, úgy döntöttünk, hogy minél több pontot szedjünk össze a Baglyas-hegy tetejérõl aztán majd tovább állunk valamerre.

A GAZ autónk egyre nagyobb nemtetszéssel, jelezte, hogy nem akar a pontkeresõ játékban rész venni, mert a legkisebb emelkedõre is megtorpanással, és egyre csúnyább motorikus hangokkal, megállásra kényszerített. Míg öcsém Róbert, pontvadászatra indult én meg nekiláttam a hiba keresésének, nem mind a ketten mondhattuk, szerencsésnek magunkat, mert ö hamar megtalálta a pontot, és így engem hátrahagyva, hogy az autóba leheljek némi életet, ami a gyújtáselosztó önálló életre kelése okozott, egy elvesztett csavar miatt. Õ meg gyalogosan elindulhatott egy közelinek látszó pontra.
A GAZ autónk úgy látszik szereplésre vágyhatott, alig voltunk túl az elsõ fél órán! Mert olyan helyet, hegygerincet, választott szervizelésre, hogy a táborból, mint színházi elõadás nézték végig szerelésünket (nem megerõsített források szerint már fogadásokat is kötöttek ránk, miután megláttak a kocsi körül bolyongni, a kiszerelt gyújtáselosztóval). De miután sikeresen pótoltam a hiányzó csavart, és megérzésre bealítottam a gyújtást, újra feldübörgött a Tajgák réme. Navigátorom keresésére indultam, aki egy völgy mélyébõl kászálódott elõ, nem kis megkönnyebbülésre, hogy nem gyalogosként kel tovább folytatni a pontvadászatot.

Lassan elfogytak a hegytetõn a levadászható palackok, így szép lassan a Baglyas-hegy nyugati lábához vettük az irányt, ahol a legsûrûbbnek és egyszerûnek látszottak a pontok. Még akkor sem gyanakodtunk, amikor a semmi közepén álló 6 m magas vas oszlop tetejére kellet felmászni, és leolvasni a betû kombinációt. Következõ ponttal már nem volt szerencsénk, már több csapat is tanácstalanul bolyongott egy erdõ sûrûjében sikertelenül. Többszöri több irányból való ráközelítésünkre mi sem találtuk meg, így aztán bekerült az elsõ x a menetlevélre, és csak abban bíztunk, hogy más sem találta meg a pontot és így jóváírják hiábavaló keresésünket. Következõ pontokat hamar megleltük, így hamar visszatért önbizalmunk. A nyitott át tekinthetõ területekrõl, a hegy lábához, egyre dúsabb, erdõvel szabdalt, szakaszokhoz értünk. Mint hogy a pontok is itt tûntek legsûrûbbnek, gondoltuk hamar és rövid idõ alatt összeszedünk egypárat. Bevetettük magunkat a sûrûbe, bár ne tettük volna.
A pontokat elrejtõ társaság jól végezte a munkáját és olyan helyekre helyezte el a flaskákat, hogy fáradt és az üléstõl elgémberedet testünket, mozgásra ösztönözzék, és meggyötörjék. Gyalogösvénytõl és kocsiúttól minél távolabb, legsûrûbb aljnövényzettel, és fával benõtt helyszíneket sikerült találni. Ami szúr és bök, ami beakad és letép, ahol lehetett sziklát mászni vagy völgybe ereszkedni ott szemelték ki a pontok végsõ helyét. Sehol egy jó látható és kocsival megközelíthetõ pont mindegyik elrejtve sziklahasadékban, faodúban, fatetején lógva 3 m magasan, vadmálna bokor rengeteg közepébe bele ejtve, avarral gondosan letakargatva, vagy leásva, hogy csak a flakon kupakja látszódjon. Bár sokszor nem tudtuk eldönteni hogy a szervezõk vagy az elõttünk járó pontvadászok voltak, akik ilyen gondosan elrejtették szemünk, elöl a palackokat, és megnehezítették a keresésüket. Sokszor a megtalálás sikere csak a megérzésen, vagy mások segítségén múlt, akikkel, együttes erõvel közösen kerestük a pontokat, legyen kerékpáros vagy gyalogos, terepjárós. Bár volt olyan terepjárós, akikkel már vagy 1 órát bolyongtunk, csendesen a többieket kijátszva megtalálta pontot és hosszas könyörgésünkre sem volt hajlandó elárulni a megtalálás helyét. "Keressétek, ott van" felkiáltással nyomott egy kövéret, és elviharzott. Késõbb elégtételt vett számomra a sors fura fintora, mert kikésték az idejüket és így nem voltak értékelhetõk a végsõ elszámolásban. Ezt a pontot nem sikerült megtalálni így ide is egy x került a menetlevél következõ sorába. Voltak, olyanok is, akik segítségüket adták, tudjuk, hogy a mackók szeretnek a fára mászni a mézért, de a kódokat rejtõ, palackért? "Péter macik" nem igazán akarták ezt a nyaktörõ mutatványt bevállalni, de Risztics Sanyi klubtársunk navigátora segítségünkre sietett egy beígért hideg sör biztatására. Így, sikerült levadászni 3 m magasan meglapuló fa koronájából a fontos információkat.

Egyre fogyott az önbizodalmunk és így felhívtam Nyírö Laci klubtársunkat, hogy õk hogy álnak a pontok keresésével, megnyugtatott hogy nekik sem egyszerû a dolguk az ARO kocsival a gyorsabbnak és "könnyebbnek" látszódó keleti pontok felé vették az irányt, de õk sem tudtak több értékelhetõt összeszedni, min mi, és ö rajtuk is jó pár palack kifogott, és örökre rejtve maradt szemük elõtt.
Ha eddig nem is volt taktikánk és ránézve az óránkra, egyre többször megfordult a fejünkben, hogy minél elõbb hagyjuk ott ezt az "átkozott" völgyet. Izomláztól gyötört testünk ezer sebbõl vérzett, mert a rövidnadrág nem volt jó választás a szúrós aljnövényzettel sûrûn benõtt területre, úgyszintén a félcipõnk sem, mert a sziklán való mászkálástól már egyre több helyen elengedte a varrás a talpát, a hûtõtáska tartalma is vészesen fogyott, a nem mindennapi kánikulában.
Még egy utolsó megpróbáltatásként mielõtt kikászálódtunk a katlanból, 4 db pontot sikerült levadászni egy magas hegy gerincérõl, amit csak gyalogszerrel kilométeres sétával, sziklamászással, lehetett csak jóváírni. Ez után már felüdítõ volt a keresés, amit a lankásabb kocsival jól megközelíthetõ helyeken találtunk ezen felbuzdulva minél, távolabb merészkedtünk, pedig az óránk du. négyet is elütötte már. De még mi mindig távolodtunk a bázistól Várpalota irányába, egyre nagyobb tempóra fogtuk GAZ autónkat. Nem tudtuk hogy a 40 pont, amit már összegyûjtöttünk, hányadik helyre lesz elég, ezért szorgos gyûjtögetésbe kezdtünk. A nagy igyekezetünkbe még egy katonai bázisra (csörlõház) is sikerült betévednünk, az õrségben lévõ katona nem kis meglepetésére. 16:30-ra plusz 5 sikeres ponttal lettünk gazdagabbak, de 5 km távolabb a céltól. Utolsó elõtti palackunk egy régi figyelõtorony legtetején egy ereszcsatornába csúsztatva leltük meg. Innen már nagyon csak mehetnékem volt a Baglyas-hegy irányába, ne hogy kikéssük az idõnket, és feleslegessé válljanak egész napi megpróbáltatásaink. De öcsém újabb pont keresésére ösztökélt, amit egy emlékmû közelében meghúzódó bokor alatt sikeresen, és gyorsan meg is találtunk.

20 percünk maradt arra, hogy a bázist elérjük, ezért tereprallysokat megszégyenítõ sebességre ösztönöztük az autónkat. Már csak egy békésen legelészõ birkanyáj hátráltatva utunkat, kiszemelve azt az átjárót vacsorázás színhelyéül, amin mi szeretünk, volna nagyon gyorsan átkelni. GAZ autónk is hevesen tiltakozott a tempó miatt, mert vészesen emelkedett a hûtõvíz hõfoka. Minthogy a nagy melegben a hûtõvízpótlásra odakészített nedût is feléltük, így már csak reménykedtünk, hogy a hengerfej kibírja a célig, nagyobb károsodás nélkül.

7 perccel a célzárás elõtt sikeresen leadtuk a menetlevelet.
Ízletes vacsora közben, amit a fõszervezõk tálaltak, találgatásba kezdtünk hogy a 46 pont, amit sikeresen összegyûjtöttünk hányadik helyre lesz elegendõ. A meghirdetett és 19:00-kor pontosan kezdõdõ eredmény hirdetéskor meglepetésünkre a 30 GPS pontkeresésére induló csapatból a 6. helyezést sikerült elérni. Elsõre nem is rossz!!! Egy meleg kézfogással távoztunk, mert az oklevél elfogyott, bár ígérték, hogy postán küldik. (1 hónap eltelt, azóta se ért ide, talán lelõtték a postásunkat?!)
Kellemes élményekkel lettünk gazdagabbak, és pár kiloval könnyebbek!!!

De azért, jövõre, újra, veletek!!!!!!

Veszprém, 2003-07-08

Péter Pál